top of page

ÁLDOZAT VAGY?

Szerző képe: Zsofia FischerZsofia Fischer

Meddig szeretnél még a körülmények áldozata maradni? Meddig akarsz még másokat hibáztatni azokért a dolgokért, amik nem úgy vannak az életedben, ahogy igazán szeretnéd? Meddig hárítod még a felelősséget másokra, ahelyett, hogy magadhoz vennéd újra és ezáltal visszatérnél a cselekvő erődhöz, kezedbe vennéd az iránytást?

Nem hibáztatlak, ha a könnyebb utat - a panaszkodást, a hibáztatást, a fenyegetést, a zsarolást, a sértődést - választod. Nem hibáztatlak, ha nehéznek és súlyosnak érzed, esetleg megrémít annak a hatalomnak az elismerése és magadhoz ölelése, ami a tiéd, és ezáltal annak a felvállalása, hogy IGENIS, ÉN VAGYOK A FELELŐS. Nem hibáztatlak, ha nem akarod. De ha mégis, belül egy kis hang azt súgja, hogy nézz szembe magaddal, akkor szeretném, ha tudnád, hogy képes vagy rá. Mert ha én képes vagyok rá, akkor bárki képes.

Gyerekként (majd) mindannyian beleszületünk egy családi működésbe, megfigyeljük szüleink viselkedését, játszmáit, majd a számunkra leghasznosabbnak mutatkozó stratégiát megtanuljuk, begyakoroljuk és alkalmazzuk (tudatosítás híján) egy életen át. Megtanulunk egy módon élni, figyelmet és erőt szerezni magunknak.

Gyerekként kevés lehetőségünk van az akaratunk érvényesítésére, hacsak nem tudatos, érző és értő családba érkeztünk. Hamar megtanuljuk, hogy ritkán teljesül az akaratunk, a szokás még mindig legtöbbször úgy diktálja, hogy a gyerek nem egyenrangú egy családban. A gyerek ezt egyrészt kénytelen elviselni, hiszen ez biztosítja az életben maradását, másrészt viszont számára ez vérlázító igazságtalanság. A tehetetlenség az erővel, hatalommal szemben rengeteg dühöt és frusztrációt szül és formálja személyiségünket, hozzáállásunkat egy életen át. Bár különböző stratégiákat alakíthatunk ki, áldozatként elkönyvelhetjük egy életre, hogy

  • nem vagyok fontos,

  • nem számít, hogy mit akarok,

  • tehetetlen vagyok,

  • a világ igazságtalan

  • és a körülmények áldozata vagyok.

ÁLDOZAT.

Talán csak női, anyai fülemnek cseng ismerősen ez a szép és nemes hangzású szó, de akár férfiként is ismerősen lehet, hiszen jellemzően az egész magyarság át van itatva az áldozatszereppel.

Mire felnövünk, az áldozat, áldozatot hozni másokért, családunkért és gyerekeinkért sokszor az identitásunk részévé válik. Ezt az áldozatot gyakoroltatjuk a gyerekekkel már a kezdetektől, hogy legyenek előzékenyek másokkal (pl a játszótéren szálljanak le a hintáról, hogy a másik gyerek hintázhasson), mondjanak le magukról, a saját jólétükről és örömükről mások kedvéért. Így válik jóvá, szerethetővé, kedvessé, jólneveltté szülei és később a világ szemében, miközben lemond akaratáról, vágyairól és végül önmagáról. Megtanulja, hogy működik a világ, mi a jó és mi a rossz, és végül már maga is furcsán, ítélkezően tekint az önérvényesítő, erőteljes, akaratos emberekre, akik "köszönik szépen jól vannak", teszik, amit akarnak a világ (gyakori) rosszallása ellenére.

Ők azok, akik "önzők, csak magukra gondolnak és nincsenek tekintettel másokra". Nem panaszkodnak, nem hibáztatnak, egyszerűen csak azt csinálják, ami jól esik nekik és úgy élik az életüket, ahogy akarják.

Te mit érzel, amikor egy ilyen emberrel hoz össze a sors? Felháborodsz vagy irigykedsz?

Nem kevés munkába telt kilépnem az áldozat szerepéből. Leszámolni a bennem fortyogó dühvel, amely nem csak saját áldozatiságom, de az előttem járó női generációk dühe is felkorbácsolta. Az évezredes női elnyomással, fájó kiszolgáltatottsággal, felháborító igazságtalansággal kapcsolatban érzett végtelen tehetetlenség indulata és fájdalma. A szembenézés, mint oly sokszor, most is magában hordozta a megoldást. Meggyászolni azt, amit volt, és lépni. Kilépni az áldozati lét fájdalmas, mindenkire nézve ártalmas, ugyanakkor megszokott sémájából. Birtokolni mindazt a tudást, amit az elmúlt évtizedekben összegyűjtöttem önmagamról, az emberek és a világ működéséről és ....Lépni. Élni. Cselekedni. (Vagy nem.) Pontosan úgy, ahogy én akarom. És áldozni csakis akkor, amikor a tiszta szívemből adom. Ekkor már nem is áldozat, hanem felajánlás, a szeretet kifejezésének egyik formája.

A kérdés az, hogy amikor majd visszatekintek az életemre, mit szeretnék látni és érezni?

Hálás embereket, akikért, kérve vagy kéretlenül, tudatosan vagy megszokásból és félelemből, feláldoztam magam és az életem.... avagy érezni a testemet és lelkemet átható mély hálát, békét és örömöt, hogy azt az életet éltem, amelyet igazán akartam?

Ha a második opciót választanád szíved szerint, akkor ehhez egy ponton - és a legjobb MOST - abba kell hagynod a panaszkodást, a hibáztatást, az összes játszmád és 100%ban felelősséget vállalni magadért és az életedért. Gondolj bele, micsoda lehetőséget kapsz ezáltal! Mert ha azt nem is tudod mindig megválasztani, hogy mi történjen, azt mindig Te választod meg, hogy mit gondolsz, hogyan érzel, hogy reagálsz az életedben zajló eseményekre.

Ha Te is szeretnél kilépni az áldozati létből és felelősséget vállalni önmagadért, de nem vagy biztos, hogy egyedül menni fog, akkor várlak! Most két egyéni coaching helyem van májusi kezdéssel. Küldj egy üzenetet a részletekért, illetve hogy megnézzük, hogy tudunk-e együtt dolgozni!


Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page