Tegnap egy klienssel folytatott csodás gyógyító beszélgetés juttatta eszembe Kahlil Gibran versét, amelyet emlékszem, megkönnyeztem mikor kislányom születése után először olvastam. Áthatott annak a megtiszteltetésnek a nagysága, amelyet szülőként kapunk a hozzánk érkező lélektől, hogy bevezethetjük őt a világba, a földi életbe és legjobb tudásunk szerint megmutassuk neki, hogy miről is van itt szó.
A baj ott kezdődik, hogy a legtöbb szülőnek magának sincs fogalma, hogy miért is van itt, mindössze egy genetikai programot követve születik, majd ösztöneitől vezérelve hozza világra saját gyermekeit és ha már őt magát is korábban belepasszírozták a saját szülei abba a borzasztóan limitált világképükbe, az univerzum lehetőségeihez képest parányi, megfelelésekkel és elvárásokkal átitatott életükbe, akkor ők is ugyanezt adják tovább a saját gyermekeiknek.
Pedig egyáltalán nem erről kellene, hogy szóljon sem a szülőség, sem az életünk.
Gibran A Próféta című művében így beszél:
"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet,… de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."
Most csak egy pillanatra ÉREZZ bele milyen más lett volna a Te életed és milyen más életet adhatnál a gyermekeidnek, ha félelmek és elvárások helyett, nyitott szívvel és teljes bizalommal tudnál jelen lenni a kezeid között kibontakozó, egyszeri és megismételhetetlen csodának, a gyermekeidben megmutatkozó életnek, ami jóval nagyobb és több, mint, amit ebben az emberi testbe zárva az érzékszerveinkkel megtapasztalhatsz.
Ami születésétől fogva tökéletes, hiszen nem is lehet más.
Ahogy Te is az vagy.
Csak mire odaérünk, hogy szülővé válunk, már nem látunk és nem érzünk semmit a saját eredeti, önazonos lényünkből, elvesztettük a hitünket önmagunkban és a világban, kevésnek, hibásnak tartjuk magunkat, és még sorolhatnám. Gyermekeink pedig a tanítóinkká válnak, visszatükrözik ránk mindazt, ami bennünk gyógyulásra, szeretetre vár.
Ne habozz.
Vedd észre azt, ami benned még mindig fáj. Áss le mélyre és oldd fel.
Így tudsz azzá válni, aki gyermekét úgy szereti, hogy amikor eljön az ideje, a tőled kapott erő és szárnyak által képes lesz betölteni a helyét ebben a bonyolult, sokszor nehéz, de ezzel együtt is végtelenül csodálatos életben.
Comments