top of page

A TESTRŐL

Szerző képe: Zsofia FischerZsofia Fischer

Kevés filmet nézek az elmúlt években (sajnos), most mégis sikerült egyet a Good luck to you Leo Grande-t a zseniális Emma Thompson főszereplésével (talán épp nemrég játszák a mozikban otthon). Bár a film elsősorban a szexhez való viszonyunkat boncolgatja, számomra a film kulcsjelenete, ahogy az idős(ödő), özvegy nő, élete első orgazmusát követően áll a tükör előtt anyaszült meztelenül, nézi és valamennyire már szereti, elfogadja, szépnek találja a testét, úgy, ahogy van. Lógó mellekkel, két gyereket szült hassal, megvastagodott combokkal, ráncokkal tarkítva.

Míg azzal a képességgel és tudással születünk, hogy a testünk úgy, ahogy van, csodálatos, annak megfelelően, hogy milyen benyomások érnek az évek során, mit mondanak nekünk és rólunk szüleink, testvéreink, társaink, partnereink, hamar elveszítjük testünk szeretetét és már csak a "hibákra" koncentrálunk. Egy gyereknek teljesen mindegy, hogy milyen hurkás a combja vagy piros foltos a feje, csodálattal nézi a tükörképét. Mi, nők, és a mai világban talán már a férfiak is elképesztően kritikusak vagyunk a testünkkel kapcsolatban. Hamar megtanuljuk, hogy mi a gyönyörű és milyen a "gyönyörű test" és hogy a miénk mennyire nem az.

Az elmúlt hetekben az óceánparton töltött órák alatt sokat csodálom a testek sokszínűségét (és a szabadságát) és biztosan állíthatom, hogy nincs tökéletes test.


Ami felett viszont biztosan rendelkezünk, te is rendelkezel, hogy mennyire tanulod meg tisztelni, elfogadni, szeretni azt, amibe beleszülettél. Addig ameddig egészséges, boldog vagy és jól érzed magad, egyáltalán nem számít, hogy a tested, hogy néz ki!

Jógás körökben közhely, hogy a tested a templomod. Azt már sokan megtanultuk, hogy a megfelelő, tiszta, tápláló ételekkel szolgáljuk, mozgással tartsuk karban, de mennyire szeretjük valójában, azt amiben lakunk (pontosan) egy életen át?

Egy izgalmas (és persze fura) gyakorlat, ha a tükör elé állsz anyaszült meztelenül és megvizsgálod a testeddel kapcsolatos negatív gondolataidat. Vizsgáld meg, hogy honnan erednek és ha akarod, ha készen állsz rá, engedd el őket!

Nem kell, hogy nehéz legyen megtanulni szeretni a testedet és ahogy dolgozol azon, hogy elengedd a testeddel kapcsolatos elutasításod, jutalmad a növekvő önszeretet, na meg a biztonság- és a szabadságérzet is gyarapodni fog az életedben!

Ha pedig félsz egyedül lépkedni ezen az úton, akkor kérj segítséget, mert szerencsére nem kell egyedül végig csinálni mindent.

ENJOY YOUR BODY, LOVE YOUR LIFE!

(Fotó: Pexels - Masha Raymers)


5 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page