Az utazás előtt és azóta is érkeztek kérdések azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a családdal és barátokkal, nem fog-e hiányozni a jól megszokott élet, a barátokkal töltött idő, és legfőképp a biztonságérzet, illetve a kapcsolódás, amit nyújtanak.
Az én válaszom erre (és biztos léteznek más válaszok is!), hogy ez attól függ, hogy a saját életedet éled-e vagy sem. Mert ha a saját életemet élem, akkor jól vagyok. Alapvetően stabilan meggyökerezve önmagamban, a saját belső biztonságomban, kapcsolódva önmagamhoz, és közben egyszerűen teszem a dolgom a világban. Ebben a rendszerben pontosan úgy helyezkednek el a barátok és a család is, hogy nem függ tőlük semmi az ég világon. Nem függök tőlük, nem függ tőlük a jól-létem, nem kell félnem, hogy elfelejtenek vagy eltűnnek, ha nem sütizem velük havonta egyszer. (A beszélgetések így sem maradnak el).
Visszaugranék kicsit az időben, amikor NEM a saját életemet éltem, hanem a társadalom elvárásainak megfelelően. Megpályáztam és el is nyertem egy hangzatos pozíciót Amszterdamban. A munkámat mérsékelten szerettem már akkor is, ettől nem vártam sokat, akkor pontosan azért mentem el külföldre élni, mert valahol belül tudtam, éreztem, hogy rosszabb lesz. El fogom veszíteni mindazt, ami itthon jó volt, ami a mindennapi boldogságomat jelentette. Nem fog többé megtartani az itthoni barátaim, kollégáim, családom melegsége, ereje és szeretete. Mentem bele az egyedüllétbe és az idegenségbe. És ott valóban sokkal hidegebb volt az életem, minden értelemben. Kiszálltam a budapesti langyosvízből és beleléptem a sokszor jéghideg atlanti szélbe, az esőbe, a hidegbe, a didergésbe. Minden héten többször ott álltam a jógaszőnyegen, gyakoroltam és ott, a könnyek között indult el az a transzformáció, aminek következtében most ott vagyok, ahol vagyok - a saját életemben. Ott, az egyedüllétben tudott lehullni a lepel és megmutatkozni az, ami fáj, és az elindulni, ami valójában kiteljesít és boldoggá tesz.
Mert bár a barátok (és persze a család, a párkapcsolat) nagyon fontos helyet foglalnak el az életemben, hiba lenne azt várni, hogy boldoggá tegyenek.
Az elmúlt 15 évben számtalan új barátom lett, de ők talán már nem is csak a barátaim, hanem a családom is és hiszem és tudom, hogy itt is összeköt a sors azzal, akivel dolgom van.
Akinek valóban helye van az életemben, az úgyis csak VAN. Minden erőfeszítés nélkül, minden erőfeszítés ellenére. Akkor is, ha 20 éve nem találkoztam vagy beszéltem vele. Ezek a kapcsolatok nem a földön köttetnek, minden koron léteztek és létezni fognak, időn és téren keresztül. A szeretet ereje még a fizikai test halálát követően is jelen van és táplál a mindennapjaimban.
Az egyedüllét pedig egy igencsak vágyott állapot, mivel kerek egy hónapja 24 órán keresztül minden pillanatban a kislányommal összezárva lenni...na ebben van az igazi kihívás nekem most....de hétfőn indul a suli!
A lényeg pedig MINDIG!!! mindössze annyi, hogy dolgozz a benned lévő érzésekkel, és ha ez nem megy egyedül, akkor kérj segítséget.
Comments