Ez a mondat hagyta el sírva üvöltő ötéves kislányom száját tavaly nyáron egy önfeledt tengerparti vidámparkozás után (amit végtelenül gonosz szülei félbeszakítottak). Amennyire megdöbbentett minket ez a felkiáltás, ugyanannyira elgondolkodtatott.
Te, aki olvasod ezeket a sorokat, benned milyen érzéseket kelt?
Én elsőre elszörnyedtem.
Minden, amit belém neveltek, hogy ne legyek önző, akaratos, türelmetlen, követelőző, és leginkább ne akarjak semmit, esetleg szépen kérhetem, egyszerre csapott arcul. Már korán megtanultam lemondani a vágyaimról és ezáltal lemondani magamról, hogy megfeleljek a jó gyerekről alkotott elképzelésnek (és ez a lemondás véleményem szerint sejtszinten van a lányokba, nőkbe kódolva - de erről majd máskor írok).
MINDENT AKAROK ÉS AZONNAL!
Az önismereti úton járó embernek magától értetődő, hogy mindennek ő az alfája és ómegája, minden az én szűrőmön keresztül mutatkozik meg és így minden, ami megzavar, azzal dolgom van. A fenti mondattal mindenképpen.
Jó pár éve kizárólag arra vágytam, hogy egy fa alatt üljek és csakis, de csakis akkor keljek fel onnan, amikor tudom, amikor minden porcikám egyetértésben súgja nekem, hogy az, amit tenni akarok, az valóban én akarom, az hozzám tartozik. Eltávolodtam magamtól, a lelkem hívásától, és vágytam vissza. Tudni akartam, hogy nem azért csinálok valamit, mert BÁRKI, a világ, a párom, a szüleim vagy az én saját egom azt várja tőlem. És bár anyaként az elmúlt pár év egy másik lény szolgálatában teljesedik ki, valahol mégis legbelül, mélyen bekapcsolódott egy jelzőrendszer, ami ma mutatja az utat nekem és segít, hogy azokra a vágyakra figyeljek, amelyek ugyanannyira hozzám tartoznak, mint a lélek-zetem. Velem születtek, az én utamhoz tartoznak és velem fognak tovatűnni. A földi életben töltött tapasztalásom részei és így helyük van.
Ez hozott ide is, az óceán mellé, hogy itt tapasztaljam most az életet.
Az első lépés ennek a vágynak a felismerése volt, a második lépés a megengedése (a félelmek, korlátok, hitrendszerek elengedése, az önszeretet felnövelése) és a harmadik lépés a megvalósítás. A vágy csírája már évekkel ezelőtt megmutatkozott a lelkemben, az elmúlt év telt azzal, hogy felkészüljünk rá és megérkezzünk (ami még így sem sikerült teljes létszámban). Bár valahol mélyen tudom, hogy ezt lehetne gyorsabban és könnyebben is, hisz látom magam mellett, hogy kislányom teremtése azonnali, nekem ezt még tanulnom kell. Közben pedig nem egyszer találkoztam és lassan összebarátkoztam azzal a bennem is élő kislánnyal, aki mindent akar és azonnal.
Tulajdonképpen ennyi, nincs titok.
Kezdj el befelé figyelni és megengedni, hogy megjelenjen az a kép, amely bármennyire is fura és értelmezhetetlen a kinti világ mércéje szerint, számodra ez jelenti a megnyugvást, a megérkezést, az otthont, a belső békét. És utána csak tápláld, merd tudni és hinni, hogy ez a tiéd és ha teszel érte, elérkezhet hozzád.
Ezekkel a témákkal is fogunk foglalkozni egy őszre tervezett tanfolyam keretében, ahol az életemet alapjaiban átalakító és katalizáló Rapid Relief Technique és Kundalini Jóga segítségével fogjuk az életünk alsó csakrás területeit megvizsgálni és gyógyítani, hogy minden téren kiteljesedjünk. De erről majd később.
Azért ezt a képet választottam ehhez az íráshoz, mert cicaimádó Zenke lányom a szerdai megérkezésünk után pár perccel már nyolc kiscica játszótársa lett. Kérd és megadatik.
Comentarios