Egy picit sem voltam szabad. Be voltam zárva egy dobozba, aminek ugyan néha felemeltem a fedelét, hogy kikukucskáljak és körül nézzek, de rögtön vissza is bújtam. A szellemem egy sötét börtönbe volt zárva, korlátok, dogmák, elképzelések, tanult társadalmi és kulturális elvárások szűk helyére.
Robotpilóta üzemmódban éltem, nem gondolkoztam el az élet nagy kérdésein.
Nem hittem, se magamban, senkiben és semmiben.
El voltam veszve, el voltam szakítva önmagamtól, de ezt sem tudtam.
Működtem az elvárásoknak megfelelően.
A munkám során számos klienssel találkozom, akik ugyanígy éreznek. Annyira ügyesen megtanultak megfelelni, alkalmazkodni, jó kislányok lenni, hogy felnőttként fogalmuk sincs arról, hogy kik ők, mit akarnak, mire vágynak. Élnek "felnőttként", dolgoznak, gyerekeket nevelnek, de közben rosszul érzik magukat, elégedetlenek és frusztráltak, betegségek találják meg őket. Nem a saját életüket élik.
A jógán keresztül találkoztam először önmagammal és ahogy mélyült a gyakorlásom, a kapcsolatom - önmagammal - is élővé vált. Ahogy lelassultam, megálltam a légzésem, a relaxáció csendjében - észrevétlenül tér nyílt, hogy észre vegyem a saját gondolataimat, érzéseimet, cselekedeteimet, és egy másik szemszögből szemléljem azokat. A növekvő önismeretemmel, tisztább látásmóddal új lehetőségek nyíltak meg bennem - és ennek következményeképpen az életemben is. Toporogva várt rám az élet, a nagy kaland!
Sokszor éreztem, hogy kókuszdió esett a fejemre, annyi felismerés született bennem az évek során. A legfontosabb az volt, amikor rájöttem, hogy a legfontosabb személyes értékeim, a dolgok, amik igazán számítanak NEKEM, nincsenek jelen az életemben!!!! Hoppá! akkor hogy leszek boldog?
Szabaddá akkor váltam, amikor az értékeim és a növekvő hitemben gyökerező úton elindultam. Hogy nem átkoztam el ezt az egészet jó párszor és vágytam vissza a "biztonsága"? Naná.
Visszanézve, minden egyes lépés kihagyhatatlanul fontos volt. Minden kihívás, elakadás, kétség könnycsepp, pénz és fáradtság megérte.
vMár nem nézek se jobbra, se balra, nem keresem a válaszokat, a megoldásokat másoknál. Már nem kérdőjelezem meg az intuícióm hangját, az üzeneteket, bármennyire is meglepők és sokszor váratlan helyekre, helyzetekbe visznek.
(Sose gondolatam, hogy otthon fogok szülni, de a várandósságom alatt ez megkérdőjelezhetetlenné vált. Aggódtak értem sokan? Aggódtak. Végül jó volt? A legtökéletesebb nekem, nekünk. )
Bízom magamban, a felsőbb vezettetésemben, tudom, hogy ott van dolgom, az a helyem, az otthonom.
Ráadásul, ahogy önmagamat lépésről lépésre elfogadtam, képessé váltam mások véleményét és hitét is tiszteletben tartani, anélkül hogy elítélném vagy megpróbálnám rájuk erőltetni a sajátomat. Ennek eredményeképpen - számomra is meglepő módon - számos vallásos, hívő (katolikus, református) ember is megtalál gyógyító beszélgetésekre, terápiás folyamatokra.
Nekem mit jelent a szellemi szabadság ma?
Azt jelenti, hogy béke van bennem, és egyfajta elégedettség, ami abból ered, hogy az legfontosabb értékeimmel és hitemmel összhangban élek. Ehhez szükséges volt, hogy elengedjem a régi, idejétmúlt gondolati és érzelmi mintáimat, felturbózzam az önismeretemet, gondozzam az önmagammal való kapcsolódást, és megnyíljak az engem körül ölelő világra.
Még nem értem el az út végére, és sose fogok. Viszont bízom és izgatottan várom, hogy mi lesz. Addig meg csak vagyok. Aki vagyok.
Ajánlom magamat.
Szeretettel,
Zsófi